BUDAPEST
 
The Event>
Media
Supported>
Forum
REGISTRATION
Around the World
Lang.>
Go Active Klub

Idén a 2008-as Olimpiai felkészülés jegyében a Paralimpikonok felkészülését és a Mozgásjavító Általános Iskolát és azon belül a Zsótér Pál Alapítványt támogattuk.
A befolyó összeget az iskola testnevelési egyesületének eszközbeszerzéseire fordították, mert ahogy megtudtuk, a mostani jelentős beruházás és bővítés mellett a kis örömök segítettek a legtöbbet az oda járó gyermekeknek.

Az alapítvány célja az iskola üzemeltetése, és a gyerekek életkörülményeinek és lehetőségeinek javítása. Az iskola speciális felépítésével, eszközeivel és tanári karával végzi ezt a nemes munkát.

Az Elnök Úr meghívott engem a kocogás után, hogy nézzem meg, mihez járultak hozzá idén a kocogók, és azt kell mondjam, hogy hihetetlen, mekkora lelkesedéssel vetik bele magukat a gyerekek azokba a tevékenységekbe, amik nekünk természetesek, mindennaposak, nekik viszont különleges kiegészítők és segédeszközök kellenek hozzá. Mutattak egy írógép-felületet, amivel olyanok is tudnak gépelni, akiknek nincs végtagjuk, és az eredmények alapján simán jobban csinálják, mint néhány ép civil :).
A harmadik kocogás ismét Chevrolet színekben zajlott, immár kísérő autóval a TV-kamera számára, és most volt módunk kis különprogramot is szervezni a nézőknek, a gyerekeknek és a kocogóknak.

Az Alapítványtól kihoztak a jégre néhány bentlakó gyereket is, kerekes székben, gyalog, ki hogyan tudott jönni. Nagyon örültek nekünk. Az egyik székes gyerek, mikor feltolták a jégre, kivette a lábait a támasztóból, letette, és próbálta magát előre lökni, hiszen életében még nem juthatott fel valahová, ahová ezek szerint talán régóta vágyott: a jég felületére...szerintetek???

Idén a hírekben este az egyetlen jó hír mi voltunk. Ezért örültem is, de inkább szomorúvá teszi az embert, pláne az, hogy csak egy napont tudtuk ezt megtenni. A többi napot esetleg kitölthetné a többi 10M ember :)!?! Lenne rögtön egy egész vidám évünk!


Köszönjük szépen mindenkinek!

A 2007-es kocogás képei.

Széchenyi Bath Rex Pálinkák Arterego Sporthirugynokseg.hu Go Active Klub Sporter's Planet
IE 8.0+, 1024x768+, Contact and questions: Méhes Krisztián, e-mail, + 36 20 9156070